Medimpex találkozó
Mint azt többen már tudják, két a mai napig is külföldön dolgozó kollégánk kezdeményezésére 2005. -ben létrejött az első Medimpex „Világtalálkozó”. Ennek sikerén és nagy látogatottságán felbuzdulva azóta is több alkalommal találkoztunk már.
Az Internet eszközével lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy
- az elmúlt évtizedek során a vállalatunknál dolgozó kollégák információt cserélhessenek
- új kollégák is részt vehessenek a találkozókon
- híreket adjunk egymásnak egymásról
- kapcsolatot teremthessünk olyan barátainkkal, akikkel már sok éve nem találkoztunk.
Az elmúlt hatvan évben, figyelembe véve a névadó anyavállalatból kivált és abba beolvasztott különböző cégeket, a sok változáson átesett külföldi képviseleteket és vállalatoknál valamikor dolgozó magyar és nem magyar kollégát, az érdekeltek köre több ezerre tehető.
Az első találkozó alatt kialakult névsor és adatbázis folyamatosan bővül, melyben szereplő adatokat a személyiségi jogokra vonatkozó törvények szerint óvják a találkozók szervezői.
Aki szeretne részt venni a találkozókon, kérjük, válaszoljon az alábbi néhány kérdésre, és így automatikusan értesítést kap a közösség eseményeiről. Ennek legkönnyebb módja a ma már igen elterjedt e-mail, de ennek hiányában a telefonos értesítést is vállalják a szervezők.



